Ugrás a fő tartalomra

Betegség naplója - Blogger sorozat 6

Csütörtök:
      Ma rosszul voltam a suliban. Ráadásul az egyik osztálytársammal elég jól elbeszélgettem első óra előtt. Egész jó fej volt, a három év alatt szinte semmit nem beszéltem vele, de most valahogy szükségem volt társaságra. Szabi megint kihasználta az alkalmakat. Kezdődött a betegségemmel…
      Már tegnap nem éreztem jól magam, de nem szóltam anyának, mert minek? Amúgy is dolgozatot írok. Anya már reggel látta, hogy nem vagyok jól, ezért mondta, ha bármi van, hívjam fel, csak nincs a telefonomon pénz, ezért nem vittem. Bementem a suliba, és leültem a helyemre. A barátnőim tudták, hogy már tegnap is rosszul voltam, ezért mondták, hogy szóljak, ha rosszul érzem magam. Éppen pakoltam ki, mikor oda jött az egyik fiú osztálytársam. Elkezdtünk beszélgetni, tök jó fej meg minden, csak nem az esetem. Erre a drágalátos Szabika oda jött, és elkezdte mondani a magáét.
-      Azt hittem, hogy nem foglalkozol az ilyen fajta csajokkal – nézett végig lekezelően rajtam.
-      Csak beszélgetünk – szabadkozott.
-      Persze – persze higgyem is el. Én is csak beszélgetni szoktam a csajokkal. – erre elment az osztálytársunk.
-      Ezt most miért kellett? Tényleg csak beszélgettünk.
-      Biztos nem érdekled, kár hamis ábrándokat keltened magadban.
-      Engem sem, érdekel úgy.
-      Na, ne röhögtess.
-      Hagyjál Szabi, nem vagyok jól.
-      Mi az? Fáj az igazság? – röhögött.
      Jött az első óra. Megírtam a dolgozatott, beadtam, mikor megkérdezte tanárnő, hogy minden rendben van-e, ekkor Szabika kezdte a magáét.
-        Persze tanárnő! Nincs semmi baja, csak szerelmi bánata van – legyintett.
-        Igaz, ez Lea?
-        Dehogy is tanárnő, semmi bajom nincs, csak izgultam a dolgozat miatt.
-        Akkor rendben – és mosolyogva elment.
-        Mondd, te nem vagy eszednél? – fordultam hátra Szabihoz.
-        Nyugi, egérke! Nem harap a kandúr!
-        Bele halnál, ha a nevemen szólítanál?
-        Bele – mondta nyávogósan.
      Második óra. Anyanyelvi tanár. Ez így jól hangzik, ha nem vagy beteg. Bejön a tanárnő, minden megy simán, erre meg kell szólalnom. A hangom kicsit se volt meggyőző, ezért megkérdezte, hogy beteg vagyok-e.
-        Ja, Lehrerin. Ich bin krank. (Igen, tanárnő. Beteg vagyok)
-        Möchtest du nach Hause gehen? (Szeretnél haza menni?)
-        Ja. (Igen.)
-        Möchtest du deine Mutti anrufen? (Felhívod anyukádat?)
-        Ja, aber ich bringe kein Handy. (Igen, de nincs itt a mobilom.)
-        Ah, ich verstehe. Wem hat hier Handy? (Értem. Kinél van mobil?)
-        Mir – jelentkezett az egyik barátnőm. (Nálam)
-        Geht ihr raus, oder telefoniert ihr hier? (Kint vagy itt telefonáltok?)
-        Raus – válaszoltam. (Kint)
-        Ja, ok. Ja, Szabi? (Igen, rendben. Igen Szabi?)
-        Nicht krank. Sie hat Herzschmerzen. Sie liebt ein Person, aber er liebt ihr nicht. (Nem beteg. Fáj a szíve. Szerelmes egy személybe, de ő nem szereti)
-        Das ist falsch! Szabi fogd be a szád! (Ez nem igaz)
-        Auf Deutsch Lea! (Németül)
-        Entschuldigung. Szabi ist blöd. Er ist immer schlecht mit mir. Entschuldigung. Ich habe Hals- und Kopfschmerzen. Ich möchte mit meine Mutti telefonieren. Sie hat gesagt, dass wenn ich Fiber habe, dann rufe ich sich an. (Bocsánat. Szabi hülye. Mindig rossz velem. Torok és fejfájásom van. Anyával szeretnék telefonálni. Mondta, hogy hívjam fel, ha lázam van.)
-        Ok. Geht raus! (Rendben, menjetek ki!)
      Kimentünk a barátnőmmel, szóltunk anyának, aki mondta, hogy rakjam le otthon a táskát, és menjek orvoshoz. Visszamentünk a terembe.
-        Gehst du nach Hause? (Haza mész?) – kérdezte a tanárnő.
-        Ja.
-        Sie geht nicht nach Hause, sondern sie geht zu ihren Freund. (Nem haza megy, hanem a barátjához.) – mondta Szabi.
-        Nein, nein! Ich habe keinen Freund. Ich bin Single. (Nem, nem. Nincs barátom. Szingli vagyok.)
-        Ich verstehe. Szabi ist neidlisch. (Értem. Szabi irigy.)
-        Ja, er ist wirklich neidlisch. Er ist böse mit mir. (Igen, tényleg az. Gonosz velem.)
-        Ok. Lea, Auf Wiedersehen! Gute Besserung! (Rendben, viszlát! Jobbulást kívánok!)
-        Danke. Auf Wiedersehen! (Köszönöm. Viszontlátásra.)
      Haza mentem leraktam a táskám és mentem az orvoshoz. Nem kellett olyan sokat várni, hamar végeztem. Másnap állítólag már mehetek iskolába is. Elújságoltam ezt a barátnőimnek, akik kétségeket tápláltak ez ügyben. Bevallom én is. Orvos után elmentem mamához, ahol anya volt és elmentünk ruhát nézni karivacsira. Vettünk is egy ruhát, ami nagyon jól néz ki. Mire hazaértünk belázasodtam, szóval holnap nem megyek suliba. Szerintem félre diagnosztizáltak. Jó éjt! Xx.
Péntek:
      Rettenetes éjszakám volt. Folyton csipogott a telefonom. Hogy ez még akkor is zaklat, mikor beteg vagyok. Képes volt megírni, hogy ne szimuláljak, mert nem áll jól. Ez most nagyon nem értem. Nem is szimulálok a francba ezzel a gyerekkel. Inkább megyek olvasni. Xx
Vasárnap:
      Rettenetes hétvége. Pénteken jól voltam, azonban szombaton, és ma? Hát úgymond teljesen sz*rul. Hőemelkedésem volt, és úgy folyik az orrom, hogy abba hagytam a Bioparoxot, mert nem tudtam miatta aludni. Óránként keltem éjszaka, hogy kifújjam az orrom. L Holnap szerintem irány az orvos. Ja, amúgy tegnap este az arcom is fájt, na szuper azt hiszem arcüreggyulladás lesz. L Na, jó éjt! Szeretnék még fent maradni, de mindjárt elalszom. Xx
Hétfő:
      Na, szóval, itt ülök anya kocsijában, 14:15-van. Amúgy már a körforgalomnál vagyunk. Szerettem volna összefüggő mondatokat írni, de nem jött az ihlet. :D Jé sikerült egy értelmeset írnom. Rájöttem, hogy amikor office-ban vagyok, akkor korlátozva van a telón a TouchPal.
       Beteg vagyok. Arcüreggyulladás. Semmi jele nem volt, csak miután Bioparox-szal fújtam az orromba. :(
       Jé, egy Lexus. Pfú! Szerencséje a vezetőnek, hogy nem egy bizonyos személy, mert akkor kiszedtem volna az autójából. Sajnos elbánt szegény barátnőm érzéseivel, ezért legszívesebben jól arcon ütném, had érezze.
      Basszus anyának rossz irányt mondtam. Na, mindegy, Bcs az Bcs.
      Ez nem igaz. Amikor kocsival jövök, van lámpa, amikor gyalog, akkor nincs. Kész, kiakadtam. Hamár a kiakadásnál tartunk, akkor az is kiakasztó, hogy a mobilos office-ban csak hálózattal lehet menteni. Ez milyen már? Komolyan? Nincs mobil netem, mert csóró vagyok (ez nem igaz, csak nincs pénz a kártyámon :D), emiatt ne is jegyzeteljek?
      Most vettem csak észre, hogy előttem egy crossmotor áll. Hű, remélem, hamarosan jön a tulajdonosa, biztos jól nézhet ki. Akinek ilyen mocija van, az csak jól nézhet ki. :) Long way home... Hemmo :3 Pill előadok egy népdalt. :D I'm Heartbreak Girl. Nekem ez a népdal. :D Lehet nem kellett volna, újra meg fájdult a torkom. Ezt elintéztem. I'm Beverley Smith. You're Lost Boy nélkülem. :D De egy egoista kis lény vagyok. Ha Amnesia-s lennék nem biztos, de akkor is. Ha még nem esett volna le senkinek, épp egy kocsiban ülök összezárva az öcsémmel 39 perce. Anya alkalmasságin van, ezért ketten vagyunk csak, állítólag mindjárt jön. Visszatérve. Akinek még nem esett volna le, 5SOS albumot hallgatok, és írok. Írok, mert jól esik. Írok, mert van ihlet. Írok, mert unatkozom. Írok, mert írok. Ez az egyik kedvenc szórakozásom. Hú, ezt egy kicsit jól megmagyaráztam. Magyaráz. :D MAGYARáz. :D Vajon németül DEUTSCHas, angolul meg ENGLISHaz? :D Ez kész. Meghülyültem. Agyamra ment az arcüreggyulladás? Nem, csak, de. Hol marad már a dögös moci tulajdonosa? Biztos Michael Clifford az. Dehogy, csak hülyülök. Ich möchte jezt nach Hause gehen, weil ich ins Bett liegen möchte. Won't you please stop loving me to death? Hű, 3 nyelv. 😍 Hey, elindultunk 52 perc öcsivel ketten, most go az állomásra. Amúgy visszatérve velem is lehetne egy Love Affairjuk. XD Csak az Hungarian Love Affair lenne.
      Újra a körforgalomnál... Most már apa vezet. :D Meguntam az írást. :( Megyek olvasni, onnan jön az ihlet. Xx
Csütörtök:
      Először is, hogyan képzeli ezt? Ez már megint csinálja a fesztivált! Ezt a gyereket be kell zárni valahova! Hú, de ideges vagyok! Most gyógyultam meg erre, erre megint fesztivált rendezett... Sírok. Lehet, kicsapnak. Ha rajta múlik biztosan. Mint már írtam többször is a blogomba Szabiról. Szabi egy kis, kis, kis elkényeztetett féreg. (És még itt visszafogtam magam.) Ma se hazudtolta meg magát, sőt kifejezetten bemutatkozott. Elhiszem, hogy nem bír, sőt el is fogadom, de ez? Ajj... Szóval az úgy volt, hogy...
      Ma reggel mentem először a betegségem után suliba. Szokásomhoz híven később, mint a többiek. Már az osztálytermünkben szép létszámmal gyülekeztünk, mikor belépett az egyik osztálytársunk. Rám nézett, és a fejével kifelé biccentett. Ezt nem értettem, hisz nem voltunk olyan jóban. Kimentem...
- Ugye ez nem komoly? - kérdezte a srác.
- Mi? - néztem értetlenül.
- Szabi szerint belém zúgtál, rendes lány vagy meg minden, de sajnálom, nem vagy az esetem. Tudtommal Szabi is megmondta, és ezért nem kellett volna felvagdosni az ereidet - mondta őszintén.
      - Hogy mi? - sikítottam.
      - Sajnálom, ez van - vonta meg a vállát.
      - Nem ez, hanem, hogy ezt a Szabi gyerek mondta. Bocs, de nekem sem vagy az esetem, és nézd - mutattam a csuklóimra -, nincs felvagdosva.
      - Huh - könnyebbült meg.
      Bementünk az osztályterembe, mire Szabi hangosan felkiáltott.
      - Nézzétek! Itt vannak a turbékoló galambocskáink!
      Az osztály ezt hangos tapssal és "hú"-zással díjazta. Szabi elégedetten röhögött, majd hozzá tette:
      - De aztán, nehogy megint vagdosd az ereidet, drágaságom!
      Erre betelt a pohár, és behúztam neki. Pechemre a helyettesítő tanár (pont az info, neeeee) lépett a terembe.
      - Már megint maga? Húzzon le az igazgatóiba, most! - üvöltött. - Magára fér, maga iskolakerülő! Szabolcs! Ne nevessen! Maga is mehet vele, hisz maga az áldozat.
      Így sikerült megint az igazgatóiba kerülnöm. Most itt ülök (a kis úri gyerekkel) az igazgatóiba és várom az igazgatónőt. A helyzetjelentésemet, majd később olvashatjátok, most pedig elteszem, mert Szabika ki akarja venni a kezemből, hogy "röhöghessen egy jót". (Szó szerint ezt mondta.)
      Szerettem volna írni mielőtt elalszom, ezért a takaró alatt megfogalmazom az elmúlt délelőtt izgalmait... Hú, hol is kezdjem.
      Miután eltettem a telefonom (XXI. század, azon blogolok) pont bejött az igazgatónő.
      - Ajjaj - kezdte. - Harmadik éve van egymással problémátok. Halljam most megint mit csináltatok? - ő kezdte arckifejezéssel néztünk egymásra, mire az igazgatónő tapsolt kettőt. - Na, ki kezdi? - kérdezte.
      - Kezdje az öklös - röhögöt Szabi.
      - Kit nevezel te öklösnek? Kérsz egyet a másik alá is? - vágtam vissza.
      - Mondtam, hogy öklös vagy, Lea!
      - Hű! - lepődtem meg.
      - Mi az, min csodálkozol? - kérdezte.
      - Ebben a három évben még egyszer sem mondtad ki a nevem a jelenlétemben.
      - Haha, és ez volt olyan meglepő? - kérdezte "csábos" mosollyal.
      - Szóval. Szabolcs, mi az ott a szemed alatt? Öklös, miért húztál be Szabolcsnak? - kérdezte az igazgatónő.
      - Öklös? - röhögött Szabi. - Leácska ezt le se moshatod magadról.
      - Menj a francba te szZabi gyerek!
      - Öklös befejezi, és beszélni kezd! Most!
      - Szabika azt terjeszti, hogy belezúgtam az egyik osztálytársunkba, és mivel nem szeret, ezért vagdosom az ereimet és emiatt nem jöttem iskolába. Amikor reggel beléptem a terembe ez a kis köcsög jó hangosan kiordította, hogy állítólag vagdosom magam és itt elszakadt a cérna. Sokáig tűrtem, három év után megérdemelte.
      - Igaz ez Szabolcs? - kérdezte az igazgatónő, mire segítségkérően néztem Szabira, hisz igazam volt. Már elegem volt az egész ügyből. Én többet nem fogom visszapiszkálni. Kész, elhatároztam.
      - Igaz - mondta végül. -, de...
      - Mi a franc problémád van velem? Kilencedik óta piszkálsz! Mi a francot csináltam veled, hogy ennyire keresztbe akarsz tenni nekem? - fakadtam sírva, már elegem volt belőle.
      - Jó, én most kimegyek. Beszéljétek meg - tanácsolta az igazgatónő.
      - Ezen nincs mit megbeszélni, keri! Hívd fel anyát! Haza akarok menni! - mondtam meggondolatlanul.
      - Keri? - nézett értetlenül Szabi. - Aha, szóval ezért úsztál meg minden csínyt.
      - Ja. Csoda, hogy nem jöttél rá, Szatmár-Bereg megye. - És még nincs megbeszélni valótok... - sóhajtott keri és kiment.
      - De van! - vágta rá Szabi.
      - Mi? Megint ki akarsz b*szni velem?
      - Jó, menj! De holnap ezt - mutatott a szemére - te hozod rendbe!
      - Hogyan? Sminkeljelek ki? - ráncoltam a szemöldököm.
      - Pontosan.
      - Tudtam, hogy b*zi vagy!
      - Nem vagyok az, de így nem csajozhatok.
      - Jajj, meg ne sajnáljalak.
      - Pedig igazán sajnálható vagyok.
      - Na, ne viccelj.
      - Lea! Haza viszlek hozzám, Szabolcs mehetsz vissza órára! - mondta, majd megszólalt - Gyere Öklös, anyád mindjárt ott lesz nálam.

      Szóval így telt az újabb látogatásom az igazgatóiba, holnap meg sminkelhetek. Kár, hogy megfogadtam, nem cseszek ki vele.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Ilyen volt, és ilyen lett - Személyes story

Mikor ovis voltam, nem a mostani városunkban laktunk. Értelemszerűen az ottani barátaimmal megszakadt a kapcsolatom, valamint az akkori babysitteremmel is. Az új oviban eleinte kedvesek voltak velem, de egy hét után (a költözés úgymond traumája miatt vérszegény lettem, és sokáig betegeskedtem) az újdonság varázsa elmúlt és elkezdtek kiközösíteni, és az volt az indokuk, mert csúnya vagyok. Egy évvel később, mivel szalajsztós voltam, átkerültem pár csoporttársammal egy másik csoportba, ott szinte csak fiú barátaim voltak és egy lány barátom. Az új csoportban nem kedveltem az óvónéniket sem, és ők sem. Az egyik megtépkedte a szoknyámat, mert egy szintén gonosz ovistársammal gonoszkodtam, a másik nénikével meg még mindig harcban állunk, ugyanis mikor öcsém még szintén oviba járt, azt mondta, hogy kinevettem öcsit, holott annak örültem, hogy ők is éppen ott voltak, ahol mi a sulival. Aztán jött a suli. Ugyanazok voltak az osztálytársaim, akik oviban csoporttársaim. Addigra már a fiúk is fo...

Háború (betöltés folyamatban...) - Blogger sorozat 10

Akkor rögtön a legelején… Még első évben kitaláltam, hogy egyszer nagyon meg fogom szívatni a mi kis Szabi gyerekünket, csak ugye ezt karácsonyi vacsorán lehet megcsinálni. A tervemet már leírtam régebben, úgyhogy ebbe most nem mennék bele. Aki esetleg nem olvasta, annak figyelmébe ajánlom: Terveim vannak veled Also (szóval) reggel felkeltem. Elég volt nyolcra beérni, de mi kitaláltuk, hogy mivel nincs táncunk, ezért 7:30-ra bemegyünk próbálni. Siettem, de öcsém csak 20-kor indulhatott, és nekem még be kellett mennem a Sparba is, mert csoki nélkül leeresztek a sok tánc miatt. A Sparban nem volt olyan csoki, amilyen kellett volna, így válogatnom kellett. A kasszánál nem voltak sokan, ezért ott hamar végeztem. A suli onnan csak 3 percre van, de így is sietnem kellet, mert nálam volt az a zene, amire táncolunk. Az állítólagos „főosztálytag” (hát ki más, mint Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) pont előttem rollerezett át a zebrán, tuti nem vett észre, vagy csak nem akart. 😤 Nem baj az,...

Csak egy óda

Rád néztem, s láttam, Barna szemed világa, Mit mutatott nékem, Elvesztem benne veled. Ajkaid varázsa, Szívemnek parázsa, Ahogy megszólítasz, S ezzel sokat tanítasz. Régen úgy érezted Elvesztél, s csak létezel, S nincs kiút a kínból, A terebélyes sírból. Magadat nevelve, Mégis felépítetted. Megküzdöttél vele, És messze eltemetted. Feltörtél a csúcsra, És nem néztél a múltra. A semmiből, kérlek, Megteremtettél mindent. S most itt vagy gazdagon, Mely megcsillan ajkadon, Erőd mely lenyűgöz. Kérlek, tovább ne üldözz!