Csak elindultam egy úton,
az álmok útvonalán, és eszembe jutott miért járom ezt az utat. A sikerért? A
dicséretért? Még magam sem tudom.
Utazásom során a
gondolataim csak keringtek. De úgy érzem végre megtaláltam, amit kerestem 23
évesen! Méghozzá nem is akárhol, Amerikában. Láttam a sok épületet, a nagy
házakat és a partot. Minden meg volt, amit kerestem. Egy álmom vált valóra, így
új álmok után keresgéltem. Egy szép nap reggelén egy barátnőmmel sétáltam a New
York-i utcán és nem volt kedvünk a városba maradni. Eszünkbe jutott, hogy míg
van időnk, pénzünk és energiánk ellátogathatnánk a híresek városába, Los
Angelesbe. Haza mentünk összepakolni a ruháinkat és kimentünk a reptérre. A
reptéren sokat kellett várni. Mire oda kerültünk a pénztárhoz már dél lett. A
repülő 12: 45-kor indult. Mikor felszálltunk izgatott lettem.
Még alig, hogy oda értünk
már is találkoztunk egy hírességgel. Nem mentünk oda hozzá, amit még mindig
bánok. A városba beérve találtunk egy öt csillagos Hotelt és bejelentkeztünk. A
bejelentkezéskor a mellettünk lévő információs pultnál egy újabb hírességre
leltünk. Bejelentkezés után egyből oda mentünk és közös fotót kértünk. Nagy
élmény volt. Felmentünk a szobánkhoz és az nem is szoba, ha nem lakosztály
volt. Az erkély a medencére nézett. A medence tele volt hírességgel és
modellekkel. Mi már szégyelltük, hogy civilek vagyunk, de lementünk a
medencéhez. Egy híres modell menedzser jött felénk és megszólított engem.
-
Te
lány! Nem állnál be a lányaim közé, vagy már te másik menedzser kezébe vagy? –
kérdezte komoly arccal.
-
Én?
– kérdeztem magamra mutogatva.
-
Igen,
te! – mondta még mindig komolyan.
-
Nem
vagyok senki kezében. De, miért pont engem nézett ki? –kérdeztem félénken.
-
Azt
hittem modell vagy. Nem akarsz modell lenni?
-
Éppenséggel
szeretnék, de soha nem jött össze.
-
Soha
nem mondd, hogy soha! Ez a főszabály! Én modellé tehetlek csak egy igen, és egy
nem kell, ja és persze egy nyilatkozat és holnaptól a kifutókon keresheted a
pénzt. Na, mi a válaszod? Bele vágsz egy, hosszú útba vagy hagyod ezt a
lehetőséget másnak?
-
Nehéz
döntés! – gondolkoztam. – Belevágok a hosszú útba! Köszönöm a lehetőséget uram!
-
Ugyan
már! De, ha ősz leszek és ráncos, akkor szólíthatsz uramnak addig csak Angelo.
Holnapra a portással felküldetem a nyilatkozatot. Viszlát.
-
Rendben
Angelo. Viszlát.
Másnap tényleg felküldte
a nyilatkozatot. Jól átolvastam, és aláírva visszaküldtem. Szerencsére nem volt
olyan, ami sok lánnyal megtörtént. A nyilatkozattal személyesen kerestem meg. Átbeszéltünk
mindent és már kezdhettem is egy divatbemutatóval itt a szállodába. Egész nap
izgultam és délben alig ettem valamit.
Estefelé mennem kellett
az előcsarnokba. Ott elvezettek minket a szálloda báltermébe ahol a színpad
mögötti öltözőbe tele és tele volt gyönyörű ruhával.
-
Izgulsz
már? – kérdezte Angelo.
-
Persze!
Egésznap izgultam – remegve válaszoltam. – Délben nem is ettem semmit, sőt csak
reggelire ettem pár falatot.
-
Ez
a modell szakmába természetes, csak ne ájulj el, mert ciki. Remélem, tudsz
járni magas sarkúba!
-
Persze,
hogy tudok. Otthon New York-ba abba kellett járni, mert egy bankba dolgozom, és
most szabin vagyok.
-
Sokat
fecsegsz kislány, de ez nem baj a sajtó imádni fog! – mondta.
-
Rendben
– értettem mit, mond, sokan mondták már –, le fogok szokni!
-
Készülődj,
nem sokára te jössz! Ja – fordult vissza egy pillanatra –, és az egyik pop
sztár látni szeretné az új lányt vagy is téged, egy kalappal!
-
Köszi,
csáó! – meglepődtem. Engem egy pop-sztár? Ki lehet az?
-
Ne
hálálkodj! Alap!
A divatbemutató jó volt.
Egy csomó ruhát rám adtak. Nagyon felvidított, és felvillanyozott. Már csak az
after parti volt hátra, ahova már a barátnőmmel mentem. Ott találkoztam az
egyik popsztárral. Kedves és jó fej volt, csak egy kicsit egoista. De, azért
kérdezett rólam is. Meghívott egy ebédre, de nem tudtam mit válaszoljak rá.
-
Talán
lehet róla szó, de nem hiszem, hogy összejön, mert egy hét múlva New York-ba
kell mennem az ottani munkám miatt. Azért sokszor fogok jönni L.A-be, de nem
ígérhetek semmit. Átgondolom!
-
Jól
van, te tudod. Azért megadom a számom –mondta csalódottan.
-
Rendben.
Mindenféle képen hívlak akkor is, ha nem, de nyugi, ha nem lesz, akkor majd lesz,
más például elmehetnénk bulizni – mondtam jókedvűen.
-
Oké.
Hoppá nekem mennem kell, mert egy házibuliba vagyok hivatalos, és ha visszautasítom,
akkor ez a harmadik lesz. Mindenféle képen hívj majd, szia!
-
Jó
szórakozást, szia!
Elment a fiú és oda jött a barátnőm.
-
Ez
meg mi volt? – idegeskedett, pedig nem volt rá oka. – Egy órája itt
beszélgettek, és most meg lelép? Ez azért durva nem gondolod?
-
Nyugi,
doki! Csak hivatalos volt egy házi buliba amire, ha most nem megy el, akkor már
háromszor mondta volna le – mondtam nevetve.
-
Jól
van, most megúszta! – legyintett. – Rád fér egy kapcsolat! – mondta elnézően.
-
Te
ezt honnan veszed, hogy mi összejöttünk, mert ez nem így van! Csak annyi, hogy
meghívott egy ebédre, amire azt mondtam, hogy „talán” ennyi.
-
Persze!
Ezt higgyem is el? Inkább menjünk vissza a szállodába, mert mindjárt elalszom.
-
Oké
menjünk – egyeztem bele.
Elköszöntem a menedzseremtől és
mentünk a szállodába. Majd elaludtam mire felértünk a szobához, de hát ezt
teszi az étel hiány.
Másnap reggel felhívtam a
fiút. A válaszom igen volt, még hozzá mára. A barátnőm kipakolta a cuccaimat és
mondogatta „Ez nem jó!... Úristen!... Mi a fene, ez a cucc?... Na, jó inkább
menjünk vásárolni!” Így hát mentünk vásárolni. Vásárlás után sietnem kellett
arra a helyre ahová mentünk ebédelni.
-
Tudtam,
hogy igent mondasz – hű van ám önbizalma –, és jól ál ez a ruha!
-
Köszi!
Honnan tudtad, hogy igent mondok? –mondtam kíváncsian.
-
Látszott
a szemeden! Álltalába igent mondanak nekem. Senki sem utasítja vissza a
lehetőséget – mondta az „egoman”.
-
Hát
akkor én kivétel lettem volna. Csak rá beszéltek. De remélem nem bánom meg!
-
Ígérem,
nem fogod. Ugye ebéd után is rá érsz? – kérdezte fürkészve a tekintetem.
-
Persze.
Mit tervezel? – kérdeztem vissza.
-
Megmutatom
Hollywoodot. Jó lesz?
-
Persze.
Megjött a pincér és rendeltünk. Sokat
beszélgettünk és nem is egoista annyira. Ebéd után megmutatta Hollywoodot és
valami eszméletlen. Felvitt egészen a táblákhoz. A város óriási, és én csak egy
kerületét láttam, és tetszett. Akkor milyen lehet az egész? Visszavitt a
szállodához.
-
Mikor
érsz rá legközelebb? – kérdezte csábos mosollyal.
-
Nem
tudom. Talán holnap után. –mondtam elgondolkozva.
-
Jó.
Majd hívlak, de férfi vagyok, így nem tudom, hogy elfelejtem-e. –mondta.
-
Oké.
Akkor, szia! – mondtam mosolyogva.
Éppen, hogy kimondtam, hogy „szia” és
megcsókolt. Ez váratlanul ért, de semmi baj. A csók után felmentem a szobába és
ugrándozva sikítoztam, de azért halkan. Mint minden barátnő így Emma is jött a
szokásos „Na, mesélj!”-jel. Jól kibeszéltük és megcsörrent a telefon. Lehetett
úgy este 9 óra.
-
Szia!
Csak azért hívtalak, hogy jó éjszakát kívánjak és álmodj szépeket! – mondta a
pop-sztár.
-
Szia!
Neked is! Te most amúgy hol vagy? A zaj miatt kérdezem.
-
Koncertem
van. Mondtam volna, hogy gyere el, csak mondtad, hogy fotózásod lesz holnap, és
hogy bírd ébren. – mondta komolyan.
-
De
aranyos vagy! Erre nem gondoltam, hogy hamar el kell aludnom. Jó talán
gondoltam rá, de a korán lefekvés és én két külön világ vagyunk, ahogy a korán
keléssel is. Kéz és lábtörést! – mondtam olyan „akkor tényleg megyek aludni”
hangsúllyal.
-
Köszi!
Mennem kell, mert mindjárt kezdek. Szia, puszi, jó éjt! –mondta kedvesen.
-
Szia,
puszi, neked is!
Tényleg hamar lefeküdtem
aludni, de jó sokat forgolódtam, mire el tudtam aludni. Másnap csak a fotózás
volt, semmi más. Érdekes volt és szerencsémre hamar végeztem. Nem is tudtam,
hogy ilyen izgalmas lehet egy fotózás.
Másnap reggel felkeltem
és eszembe jutott, hogy holnap repülök vissza New York-ba. Ez nagyon
elszomorított, és elkezdtem könnyezni. Éppen akkor jött vissza Emma az
étkezőből.
-
Mi
a baj, Anna? –kérdezte szomorúan.
-
Semmi
különös. – szipogtam.
-
Mondd
már el!
-
Holnap
megyünk vissza New York-ba, és ez nagyon rossz! Nem akarok el menni! Itt akarok
maradni! – hisztiztem.
-
Hidd
el, én sem akarok el menni innen, de hát munka van, a lakásunk ott van és még
stb.
-
Igazad
van. Haza kell mennünk! Szombaton ott lesz divatbemutató, Angelo is ott lesz,
és ez fontos most nekem, hisz gyermekkorom óta erről álmodom.
Egész délelőtt azon gondolkoztam, hogy mit
csináljak. Délután találkozóm volt. Nem tudtam, mit mondjak, hogy fojtassuk-e
vagy ne.
-
Szia!
Hogy vagy? – kérdezte érdeklődve.
-
Szia!
Kösz jól, te?
-
Meg
vagyok. – mosolygott.
-
Figyelj,
beszélnünk kell! – fordítottam komolyra a szót.
-
Rosszul
kezdődik! Miről lenne szó?
-
Holnap
vissza kell repülnöm New York-ba. Régóta nem éreztem magam ilyen jól, mint
veled. Nagyon kedves vagy meg minden, csak nekem szerintem ez nem menne. Te itt
vagy otthon, én meg New York-ban. Maradnék szívesen itt, de nem lehet! –
mondtam szomorúan – Ezért nem hiszem, hogy fojtathatnánk. A távkapcsolatok
90%-a halálra van ítélve.
-
Tudom…
- mondta – Megpróbálhatnánk… Á, mégsem. Azért még ezt a délutánt együtt
töltjük?
-
Az
jó lenne.
Jó hangulatba telt a délután. El is
felejtettem, hogy másnap délbe indul a gépem. Visszaértünk a szállodához és
elbúcsúztunk. Felmentem a szobába és sírva összepakoltam. Nagyon szomorú
voltam, de ami itt történ L.A-be az itt is marad ilyen téren.
Elérkezett a nap.
Kimentünk a reptérre és felültünk a gépre. Utolsó pillantás a városra, és
felszálltunk. Felszálláskor könnybe lábadt szemmel mosolyogtam. Kisírtam a
szemem és nem tudom, hogy miért, de elaludtam közben az ő zenéi pörögtek az
Ipod-omban. Arra reagáltam, hogy Emma mondja nekem „Anna! Anna! Nemsokára
leszállunk és meg van, hogy ki nem fog aludni éjszaka. Háhá” Ránéztem és
elkezdtem nevetni és akkor eszembe jutott, hogy mindjárt leszállunk New York-ban,
és megint elszomorodtam. Leszálltunk és haza mentünk. A kutyám már izgatottan
várt, de az a rumli, amivel fogadott valami eszméletlen volt. Mivel kialudtam
magam a repülőn így éjszaka rendet raktam.
Az „egoman”-ről egy hónap
múlva hallottam. Egy szombati napon koncertezett New York-ba, de már pénteken
ott volt a városba.
Pénteken mentem haza a
munkahelyemről. Akkor már tisztában voltam, hogy másnap koncertezni fog a
városban közel a lakásomhoz. Éppen a lépcsőházba értem, mikor megállított az
egyik házban lakó ember, és mondta, hogy az a sztár, aki itt fog koncertezni
keresett engem. Majd nem szívrohamot kaptam. Miért keresett engem és honnan tudta,
hogy hol lakom? Ez nagyon fura volt. Nem is a lakásomhoz mentem egyből, ha nem Flórához.
Bár csak egy másik ajtó szóval körülbelül egy méterre voltam a lakásomtól.
-
Keresett
engem! –mondtam neki idegesen és meglepődve.
-
Ki?
–kérdezte izgatottan.
-
Hát
ő.
-
Nem
örülsz neki?? – kérdezte kíváncsian.
-
Hát
nem nagyon.
-
Kár,
de van egy meglepetésem holnap estére benne vagy?
-
Persze.
– vágtam rá azonnal.
Megbeszéltük ezt még, de
sejtettem, hogy miért meglepetés. Az volt a szerencse, hogy szombaton csak
délig van nyitva a bank és én nem dolgoztam az nap. Reggel átjött Emma és
elkezdtem faggatni a meglepetésről, mint ha cipzár lett volna a száján nem
mondott semmit. A faggatás után elmentünk ebédelni, mert a sarki kifőzdében
akciók voltak és volt kuponom. Délutánra teljesen ideges lettem és kapkodtam ki
a ruháimat a szekrényből. Az ágy tele volt ruhával. Este nyolc órára kész
lettem és elindultunk. Úgy mentünk a helyszínre, hogy be volt kötve a szemem.
Beértünk egy helységbe ott levette Emma a szememről a szemkötőt.
-
Láttál
már hírességet koncert előtt? – kérdezte.
-
Tudtam!
– idegeskedtem. – Ezt nem teheted! Elcipeltél egy koncertre?
-
De
nem akár kiére, nézd meg mi van a nyakadba! –mondta.
A nyakamba, egy nyakba akasztós kártya
volt. Rá volt írva, hogy V.I.P. és „egoman” neve.
-
Te
elcipeltél az ő koncertjére? –kérdeztem még idegesebben.
-
Pontosan!
Nem tudsz meglépni, mert a biztonságiak tudják, hogy téged nem szabad kiengedni,
de azért kísérletezhetsz –mondta sunyi mosollyal.
-
Nem
kísérletezek. Csak ne lássam, mert előtörnek az emlékek –mondtam egy kicsit
lecsillapodva.
-
De
látni fogod! – szögezte le Emma.
Ebben a pillanatba beléptünk a
folyosóról a színpad mögé. Ott volt ő. Nem változott semmit. Vajon honnan tudta
meg a lakcímem?
-
Ash,
honnan tudtad meg a lakcímem? –kérdeztem idegesen.
-
Nyugi!
Meg vannak az embereim – mondta csábos mosollyal.
-
Belátom
nagy hiba volt az, hogy otthagytalak Los Angeles-be. De, megjött az eszem azt
hiszem – enyhültem meg.
-
Remélem
is, mert vissza költöztem tegnap New York-ba –mondta lelkesen.
-
Komolyan?
– kérdeztem meglepett arccal.
-
Igen.
Remélem, most már láthatlak, mert nehéz volt ez az egy hónap.
-
Nekem
is nehéz volt, és nem akartam eljönni, mert féltem attól, hogy megint rossz
lesz.
-
Remélem
most már nem félsz – mondta bizakodóan. – Újra kezdjük?
-
Kezdjük.
De csináltam, egy oltári nagy bolondságot.
-
Mit
csináltál? – kérdezte meglepetten.
-
Betelefonáltam
reggel a munkahelyemre és felmondtam.
-
Szép!
Végül is gondolom, nem fizet annyit, mint az Angelos melók – mosolygott – Miért
is mondtál fel?
-
Los
Angelesbe akartam költözni – mondtam komoly arccal.
-
Szépek
is vagyunk mi – mondta. – Én ide költözök, te majd nem L.A-be. Mennem kell.
-
Oké.
Kéz és lábtörést.
-
Kösz
– magához húzott és nyomott egy gyors puszit a homlokomra.
A koncert után elmentünk bulizni és
ott megbeszéltünk részletesen mindent. Itt maradunk mindketten egy darabig
aztán meglátjuk, hogy alakulnak a dolgok és lehet, hogy akkor Los Angeles-be
költözünk.
A modellek élete volt az
álmom és kaptam hozzá még egy dolgot, a szerelmet. Egy új kaland mi rám vár, és
talán lesz belőle valami.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése