Ugrás a fő tartalomra

Amerikai álom

Csak elindultam egy úton, az álmok útvonalán, és eszembe jutott miért járom ezt az utat. A sikerért? A dicséretért? Még magam sem tudom.
Utazásom során a gondolataim csak keringtek. De úgy érzem végre megtaláltam, amit kerestem 23 évesen! Méghozzá nem is akárhol, Amerikában. Láttam a sok épületet, a nagy házakat és a partot. Minden meg volt, amit kerestem. Egy álmom vált valóra, így új álmok után keresgéltem. Egy szép nap reggelén egy barátnőmmel sétáltam a New York-i utcán és nem volt kedvünk a városba maradni. Eszünkbe jutott, hogy míg van időnk, pénzünk és energiánk ellátogathatnánk a híresek városába, Los Angelesbe. Haza mentünk összepakolni a ruháinkat és kimentünk a reptérre. A reptéren sokat kellett várni. Mire oda kerültünk a pénztárhoz már dél lett. A repülő 12: 45-kor indult. Mikor felszálltunk izgatott lettem.
Még alig, hogy oda értünk már is találkoztunk egy hírességgel. Nem mentünk oda hozzá, amit még mindig bánok. A városba beérve találtunk egy öt csillagos Hotelt és bejelentkeztünk. A bejelentkezéskor a mellettünk lévő információs pultnál egy újabb hírességre leltünk. Bejelentkezés után egyből oda mentünk és közös fotót kértünk. Nagy élmény volt. Felmentünk a szobánkhoz és az nem is szoba, ha nem lakosztály volt. Az erkély a medencére nézett. A medence tele volt hírességgel és modellekkel. Mi már szégyelltük, hogy civilek vagyunk, de lementünk a medencéhez. Egy híres modell menedzser jött felénk és megszólított engem.
-                    Te lány! Nem állnál be a lányaim közé, vagy már te másik menedzser kezébe vagy? – kérdezte komoly arccal.
-                    Én? – kérdeztem magamra mutogatva.
-                    Igen, te! – mondta még mindig komolyan.
-                    Nem vagyok senki kezében. De, miért pont engem nézett ki? –kérdeztem félénken.
-                    Azt hittem modell vagy. Nem akarsz modell lenni?
-                    Éppenséggel szeretnék, de soha nem jött össze.
-                    Soha nem mondd, hogy soha! Ez a főszabály! Én modellé tehetlek csak egy igen, és egy nem kell, ja és persze egy nyilatkozat és holnaptól a kifutókon keresheted a pénzt. Na, mi a válaszod? Bele vágsz egy, hosszú útba vagy hagyod ezt a lehetőséget másnak?
-                    Nehéz döntés! – gondolkoztam. – Belevágok a hosszú útba! Köszönöm a lehetőséget uram!
-                    Ugyan már! De, ha ősz leszek és ráncos, akkor szólíthatsz uramnak addig csak Angelo. Holnapra a portással felküldetem a nyilatkozatot. Viszlát.
-                    Rendben Angelo. Viszlát.
Másnap tényleg felküldte a nyilatkozatot. Jól átolvastam, és aláírva visszaküldtem. Szerencsére nem volt olyan, ami sok lánnyal megtörtént. A nyilatkozattal személyesen kerestem meg. Átbeszéltünk mindent és már kezdhettem is egy divatbemutatóval itt a szállodába. Egész nap izgultam és délben alig ettem valamit.
Estefelé mennem kellett az előcsarnokba. Ott elvezettek minket a szálloda báltermébe ahol a színpad mögötti öltözőbe tele és tele volt gyönyörű ruhával.
-                    Izgulsz már? – kérdezte Angelo.
-                    Persze! Egésznap izgultam – remegve válaszoltam. – Délben nem is ettem semmit, sőt csak reggelire ettem pár falatot.
-                    Ez a modell szakmába természetes, csak ne ájulj el, mert ciki. Remélem, tudsz járni magas sarkúba!
-                    Persze, hogy tudok. Otthon New York-ba abba kellett járni, mert egy bankba dolgozom, és most szabin vagyok.
-                    Sokat fecsegsz kislány, de ez nem baj a sajtó imádni fog! – mondta.
-                    Rendben – értettem mit, mond, sokan mondták már –, le fogok szokni!
-                    Készülődj, nem sokára te jössz! Ja – fordult vissza egy pillanatra –, és az egyik pop sztár látni szeretné az új lányt vagy is téged, egy kalappal!
-                    Köszi, csáó! – meglepődtem. Engem egy pop-sztár? Ki lehet az?
-                    Ne hálálkodj! Alap!
A divatbemutató jó volt. Egy csomó ruhát rám adtak. Nagyon felvidított, és felvillanyozott. Már csak az after parti volt hátra, ahova már a barátnőmmel mentem. Ott találkoztam az egyik popsztárral. Kedves és jó fej volt, csak egy kicsit egoista. De, azért kérdezett rólam is. Meghívott egy ebédre, de nem tudtam mit válaszoljak rá.
-                    Talán lehet róla szó, de nem hiszem, hogy összejön, mert egy hét múlva New York-ba kell mennem az ottani munkám miatt. Azért sokszor fogok jönni L.A-be, de nem ígérhetek semmit. Átgondolom!
-                    Jól van, te tudod. Azért megadom a számom –mondta csalódottan.
-                    Rendben. Mindenféle képen hívlak akkor is, ha nem, de nyugi, ha nem lesz, akkor majd lesz, más például elmehetnénk bulizni – mondtam jókedvűen.
-                    Oké. Hoppá nekem mennem kell, mert egy házibuliba vagyok hivatalos, és ha visszautasítom, akkor ez a harmadik lesz. Mindenféle képen hívj majd, szia!
-                    Jó szórakozást, szia!
Elment a fiú és oda jött a barátnőm.
-                    Ez meg mi volt? – idegeskedett, pedig nem volt rá oka. – Egy órája itt beszélgettek, és most meg lelép? Ez azért durva nem gondolod?
-                    Nyugi, doki! Csak hivatalos volt egy házi buliba amire, ha most nem megy el, akkor már háromszor mondta volna le – mondtam nevetve.
-                    Jól van, most megúszta! – legyintett. – Rád fér egy kapcsolat! – mondta elnézően.
-                    Te ezt honnan veszed, hogy mi összejöttünk, mert ez nem így van! Csak annyi, hogy meghívott egy ebédre, amire azt mondtam, hogy „talán” ennyi.
-                    Persze! Ezt higgyem is el? Inkább menjünk vissza a szállodába, mert mindjárt elalszom.
-                    Oké menjünk – egyeztem bele.
Elköszöntem a menedzseremtől és mentünk a szállodába. Majd elaludtam mire felértünk a szobához, de hát ezt teszi az étel hiány.
Másnap reggel felhívtam a fiút. A válaszom igen volt, még hozzá mára. A barátnőm kipakolta a cuccaimat és mondogatta „Ez nem jó!... Úristen!... Mi a fene, ez a cucc?... Na, jó inkább menjünk vásárolni!” Így hát mentünk vásárolni. Vásárlás után sietnem kellett arra a helyre ahová mentünk ebédelni.
-                    Tudtam, hogy igent mondasz – hű van ám önbizalma –, és jól ál ez a ruha!
-                    Köszi! Honnan tudtad, hogy igent mondok? –mondtam kíváncsian.
-                    Látszott a szemeden! Álltalába igent mondanak nekem. Senki sem utasítja vissza a lehetőséget – mondta az „egoman”.
-                    Hát akkor én kivétel lettem volna. Csak rá beszéltek. De remélem nem bánom meg!
-                    Ígérem, nem fogod. Ugye ebéd után is rá érsz? – kérdezte fürkészve a tekintetem.
-                    Persze. Mit tervezel? – kérdeztem vissza.
-                    Megmutatom Hollywoodot. Jó lesz?
-                    Persze.
Megjött a pincér és rendeltünk. Sokat beszélgettünk és nem is egoista annyira. Ebéd után megmutatta Hollywoodot és valami eszméletlen. Felvitt egészen a táblákhoz. A város óriási, és én csak egy kerületét láttam, és tetszett. Akkor milyen lehet az egész? Visszavitt a szállodához.
-                    Mikor érsz rá legközelebb? – kérdezte csábos mosollyal.
-                    Nem tudom. Talán holnap után. –mondtam elgondolkozva.
-                    Jó. Majd hívlak, de férfi vagyok, így nem tudom, hogy elfelejtem-e. –mondta.
-                    Oké. Akkor, szia! – mondtam mosolyogva.
Éppen, hogy kimondtam, hogy „szia” és megcsókolt. Ez váratlanul ért, de semmi baj. A csók után felmentem a szobába és ugrándozva sikítoztam, de azért halkan. Mint minden barátnő így Emma is jött a szokásos „Na, mesélj!”-jel. Jól kibeszéltük és megcsörrent a telefon. Lehetett úgy este 9 óra.
-                    Szia! Csak azért hívtalak, hogy jó éjszakát kívánjak és álmodj szépeket! – mondta a pop-sztár.
-                    Szia! Neked is! Te most amúgy hol vagy? A zaj miatt kérdezem.
-                    Koncertem van. Mondtam volna, hogy gyere el, csak mondtad, hogy fotózásod lesz holnap, és hogy bírd ébren. – mondta komolyan.
-                    De aranyos vagy! Erre nem gondoltam, hogy hamar el kell aludnom. Jó talán gondoltam rá, de a korán lefekvés és én két külön világ vagyunk, ahogy a korán keléssel is. Kéz és lábtörést! – mondtam olyan „akkor tényleg megyek aludni” hangsúllyal.
-                    Köszi! Mennem kell, mert mindjárt kezdek. Szia, puszi, jó éjt! –mondta kedvesen.
-                    Szia, puszi, neked is!
Tényleg hamar lefeküdtem aludni, de jó sokat forgolódtam, mire el tudtam aludni. Másnap csak a fotózás volt, semmi más. Érdekes volt és szerencsémre hamar végeztem. Nem is tudtam, hogy ilyen izgalmas lehet egy fotózás.
Másnap reggel felkeltem és eszembe jutott, hogy holnap repülök vissza New York-ba. Ez nagyon elszomorított, és elkezdtem könnyezni. Éppen akkor jött vissza Emma az étkezőből.
-                    Mi a baj, Anna? –kérdezte szomorúan.
-                    Semmi különös. – szipogtam.
-                    Mondd már el!
-                    Holnap megyünk vissza New York-ba, és ez nagyon rossz! Nem akarok el menni! Itt akarok maradni! – hisztiztem.
-                    Hidd el, én sem akarok el menni innen, de hát munka van, a lakásunk ott van és még stb.
-                    Igazad van. Haza kell mennünk! Szombaton ott lesz divatbemutató, Angelo is ott lesz, és ez fontos most nekem, hisz gyermekkorom óta erről álmodom.
 Egész délelőtt azon gondolkoztam, hogy mit csináljak. Délután találkozóm volt. Nem tudtam, mit mondjak, hogy fojtassuk-e vagy ne.
-                    Szia! Hogy vagy? – kérdezte érdeklődve.
-                    Szia! Kösz jól, te?
-                    Meg vagyok. – mosolygott.
-                    Figyelj, beszélnünk kell! – fordítottam komolyra a szót.
-                    Rosszul kezdődik! Miről lenne szó?
-                    Holnap vissza kell repülnöm New York-ba. Régóta nem éreztem magam ilyen jól, mint veled. Nagyon kedves vagy meg minden, csak nekem szerintem ez nem menne. Te itt vagy otthon, én meg New York-ban. Maradnék szívesen itt, de nem lehet! – mondtam szomorúan – Ezért nem hiszem, hogy fojtathatnánk. A távkapcsolatok 90%-a halálra van ítélve.
-                    Tudom… - mondta – Megpróbálhatnánk… Á, mégsem. Azért még ezt a délutánt együtt töltjük?
-                    Az jó lenne.
Jó hangulatba telt a délután. El is felejtettem, hogy másnap délbe indul a gépem. Visszaértünk a szállodához és elbúcsúztunk. Felmentem a szobába és sírva összepakoltam. Nagyon szomorú voltam, de ami itt történ L.A-be az itt is marad ilyen téren.
Elérkezett a nap. Kimentünk a reptérre és felültünk a gépre. Utolsó pillantás a városra, és felszálltunk. Felszálláskor könnybe lábadt szemmel mosolyogtam. Kisírtam a szemem és nem tudom, hogy miért, de elaludtam közben az ő zenéi pörögtek az Ipod-omban. Arra reagáltam, hogy Emma mondja nekem „Anna! Anna! Nemsokára leszállunk és meg van, hogy ki nem fog aludni éjszaka. Háhá” Ránéztem és elkezdtem nevetni és akkor eszembe jutott, hogy mindjárt leszállunk New York-ban, és megint elszomorodtam. Leszálltunk és haza mentünk. A kutyám már izgatottan várt, de az a rumli, amivel fogadott valami eszméletlen volt. Mivel kialudtam magam a repülőn így éjszaka rendet raktam.
Az „egoman”-ről egy hónap múlva hallottam. Egy szombati napon koncertezett New York-ba, de már pénteken ott volt a városba.
Pénteken mentem haza a munkahelyemről. Akkor már tisztában voltam, hogy másnap koncertezni fog a városban közel a lakásomhoz. Éppen a lépcsőházba értem, mikor megállított az egyik házban lakó ember, és mondta, hogy az a sztár, aki itt fog koncertezni keresett engem. Majd nem szívrohamot kaptam. Miért keresett engem és honnan tudta, hogy hol lakom? Ez nagyon fura volt. Nem is a lakásomhoz mentem egyből, ha nem Flórához. Bár csak egy másik ajtó szóval körülbelül egy méterre voltam a lakásomtól.
-                    Keresett engem! –mondtam neki idegesen és meglepődve.
-                    Ki? –kérdezte izgatottan.
-                    Hát ő.
-                    Nem örülsz neki?? – kérdezte kíváncsian.
-                    Hát nem nagyon.
-                    Kár, de van egy meglepetésem holnap estére benne vagy?
-                    Persze. – vágtam rá azonnal.
Megbeszéltük ezt még, de sejtettem, hogy miért meglepetés. Az volt a szerencse, hogy szombaton csak délig van nyitva a bank és én nem dolgoztam az nap. Reggel átjött Emma és elkezdtem faggatni a meglepetésről, mint ha cipzár lett volna a száján nem mondott semmit. A faggatás után elmentünk ebédelni, mert a sarki kifőzdében akciók voltak és volt kuponom. Délutánra teljesen ideges lettem és kapkodtam ki a ruháimat a szekrényből. Az ágy tele volt ruhával. Este nyolc órára kész lettem és elindultunk. Úgy mentünk a helyszínre, hogy be volt kötve a szemem. Beértünk egy helységbe ott levette Emma a szememről a szemkötőt.
-                    Láttál már hírességet koncert előtt? – kérdezte.
-                    Tudtam! – idegeskedtem. – Ezt nem teheted! Elcipeltél egy koncertre?
-                    De nem akár kiére, nézd meg mi van a nyakadba! –mondta.
A nyakamba, egy nyakba akasztós kártya volt. Rá volt írva, hogy V.I.P. és „egoman” neve.
-                    Te elcipeltél az ő koncertjére? –kérdeztem még idegesebben.
-                    Pontosan! Nem tudsz meglépni, mert a biztonságiak tudják, hogy téged nem szabad kiengedni, de azért kísérletezhetsz –mondta sunyi mosollyal.
-                    Nem kísérletezek. Csak ne lássam, mert előtörnek az emlékek –mondtam egy kicsit lecsillapodva.
-                    De látni fogod! – szögezte le Emma.
Ebben a pillanatba beléptünk a folyosóról a színpad mögé. Ott volt ő. Nem változott semmit. Vajon honnan tudta meg a lakcímem?
-                    Ash, honnan tudtad meg a lakcímem? –kérdeztem idegesen.
-                    Nyugi! Meg vannak az embereim – mondta csábos mosollyal.
-                    Belátom nagy hiba volt az, hogy otthagytalak Los Angeles-be. De, megjött az eszem azt hiszem – enyhültem meg.
-                    Remélem is, mert vissza költöztem tegnap New York-ba –mondta lelkesen.
-                    Komolyan? – kérdeztem meglepett arccal.
-                    Igen. Remélem, most már láthatlak, mert nehéz volt ez az egy hónap.
-                    Nekem is nehéz volt, és nem akartam eljönni, mert féltem attól, hogy megint rossz lesz.
-                    Remélem most már nem félsz – mondta bizakodóan. – Újra kezdjük?
-                    Kezdjük. De csináltam, egy oltári nagy bolondságot.
-                    Mit csináltál? – kérdezte meglepetten.
-                    Betelefonáltam reggel a munkahelyemre és felmondtam.
-                    Szép! Végül is gondolom, nem fizet annyit, mint az Angelos melók – mosolygott – Miért is mondtál fel?
-                    Los Angelesbe akartam költözni – mondtam komoly arccal.
-                    Szépek is vagyunk mi – mondta. – Én ide költözök, te majd nem L.A-be. Mennem kell.
-                    Oké. Kéz és lábtörést.
-                    Kösz – magához húzott és nyomott egy gyors puszit a homlokomra.
A koncert után elmentünk bulizni és ott megbeszéltünk részletesen mindent. Itt maradunk mindketten egy darabig aztán meglátjuk, hogy alakulnak a dolgok és lehet, hogy akkor Los Angeles-be költözünk.

A modellek élete volt az álmom és kaptam hozzá még egy dolgot, a szerelmet. Egy új kaland mi rám vár, és talán lesz belőle valami. 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Ilyen volt, és ilyen lett - Személyes story

Mikor ovis voltam, nem a mostani városunkban laktunk. Értelemszerűen az ottani barátaimmal megszakadt a kapcsolatom, valamint az akkori babysitteremmel is. Az új oviban eleinte kedvesek voltak velem, de egy hét után (a költözés úgymond traumája miatt vérszegény lettem, és sokáig betegeskedtem) az újdonság varázsa elmúlt és elkezdtek kiközösíteni, és az volt az indokuk, mert csúnya vagyok. Egy évvel később, mivel szalajsztós voltam, átkerültem pár csoporttársammal egy másik csoportba, ott szinte csak fiú barátaim voltak és egy lány barátom. Az új csoportban nem kedveltem az óvónéniket sem, és ők sem. Az egyik megtépkedte a szoknyámat, mert egy szintén gonosz ovistársammal gonoszkodtam, a másik nénikével meg még mindig harcban állunk, ugyanis mikor öcsém még szintén oviba járt, azt mondta, hogy kinevettem öcsit, holott annak örültem, hogy ők is éppen ott voltak, ahol mi a sulival. Aztán jött a suli. Ugyanazok voltak az osztálytársaim, akik oviban csoporttársaim. Addigra már a fiúk is fo...

Háború (betöltés folyamatban...) - Blogger sorozat 10

Akkor rögtön a legelején… Még első évben kitaláltam, hogy egyszer nagyon meg fogom szívatni a mi kis Szabi gyerekünket, csak ugye ezt karácsonyi vacsorán lehet megcsinálni. A tervemet már leírtam régebben, úgyhogy ebbe most nem mennék bele. Aki esetleg nem olvasta, annak figyelmébe ajánlom: Terveim vannak veled Also (szóval) reggel felkeltem. Elég volt nyolcra beérni, de mi kitaláltuk, hogy mivel nincs táncunk, ezért 7:30-ra bemegyünk próbálni. Siettem, de öcsém csak 20-kor indulhatott, és nekem még be kellett mennem a Sparba is, mert csoki nélkül leeresztek a sok tánc miatt. A Sparban nem volt olyan csoki, amilyen kellett volna, így válogatnom kellett. A kasszánál nem voltak sokan, ezért ott hamar végeztem. A suli onnan csak 3 percre van, de így is sietnem kellet, mert nálam volt az a zene, amire táncolunk. Az állítólagos „főosztálytag” (hát ki más, mint Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) pont előttem rollerezett át a zebrán, tuti nem vett észre, vagy csak nem akart. 😤 Nem baj az,...

Csak egy óda

Rád néztem, s láttam, Barna szemed világa, Mit mutatott nékem, Elvesztem benne veled. Ajkaid varázsa, Szívemnek parázsa, Ahogy megszólítasz, S ezzel sokat tanítasz. Régen úgy érezted Elvesztél, s csak létezel, S nincs kiút a kínból, A terebélyes sírból. Magadat nevelve, Mégis felépítetted. Megküzdöttél vele, És messze eltemetted. Feltörtél a csúcsra, És nem néztél a múltra. A semmiből, kérlek, Megteremtettél mindent. S most itt vagy gazdagon, Mely megcsillan ajkadon, Erőd mely lenyűgöz. Kérlek, tovább ne üldözz!